Dékány Dávid: Áldozat

(Dékány Dávid Dolgok C-hez című verseskötetéből a kedvencem.)

Rakovszky Zsuzsa 4 verse

Ezeket a verseket még 2018-2019 telén válogattam ki magamnak
Rakovszky Zsuzsa
Visszaút az időben
című kötetéből.

 Családregény 

Két nő jár-kel az augusztusi hőben
teraszra ki, konyhába be, a házban -
egy házban, amely teli van idővel:

az fertőzte meg vízkővel a kádat,
az marta le gömbölyűre a lépcsők
élét, az foltozta ki a bejárat

fölött a varázsfényt vető üveg
színes kockáit rendre színtelennel.
Két nő, nem fiatal és nem öreg,

abban a korban, amikor a test,
mely rég csak önmaga, fű, csillag és sár
rokona volt, lassan kísértetek

látogatta terep lesz, képernyő, melyen árnyak
mozognak a fényes por függönyén túl,
más idegen adások szétesnek-összeállnak,

egy bal kézbe vett késben, a hát görbületében
holtak kelnek futó létre, főleg a két szép
nővér: az, amelyik a kisszobában a képen

egyengeti a térdén sötét bársonyruháját
- az elvetélt színésznő, aki hamar lelépett
nagy adag altató kiskapuján át

a színről, fölbontatlan csomagként hagyva hátra
a rémisztő jövőt; s a másikuk, a felső-
kereskedelmi szépe, aki végigcsinálta:

háborút, sültkrumplis-használtruhás szegénység
éveit, hajnali kelést és gépelést,
fejtágítókat és agyérfestést, a szépség

lassúbb, majd gyors fogyását, s végül konszolidált
mosógépes, használt színestévés öregkor
örömei közül ragadta el a rák.

Mint csontot a sugárzó anyag, úgy hatja át
a múlt a csorba tükröt, a kecskelábú asztalt.
Egyikük, még gyerekként, ismerte azt a lányt,

aki más vihogó nők félkörében
- valami vállalati Don Juant
fog közre -, egymaga néz mosolytalan a gépbe,

gőgös-sebezhető, sötét szemekkel.
Halásznadrágok és abroncsszoknyák - a látvány
félig gúnyos, félig meghatott szánalmat kelt.

A másik látta még az ifjabbat gyereknek.
Idegrendszerük aljnövényzetéből
mindkettőnek ugyanazok az elfelejtett

percek és helyszínek rebbennek félálomban
fél-öntudatra, mint elhanyagolt
akvárium sötétjén átvillanó neonhal.

Az álmos, elvadult kertben ólmos meleg
folyik a vadcsalánra, a perzselt szélű lombra.
Szederbokor tövéből kóbor macskák merev

égő szemmel üres bádogtálkát bűvölnek.
Félkörben, moccanatlan, mint vézna démonok
ülnek a sárga fű közt. Valaha vélhetőleg

virágágyak is voltak, nyírták a füvet, és
nem zaklatta csalán selyembe bújt bokájuk,
mikor pohárcsörgés, dohányfüst, nevetés

elegyétől kicsit zúgó fejjel a bodza-
szagú sötétbe friss levegőért kiléptek,
s felnéztek a nyugodt, vészterhes csillagokra.

 Gravitáció 

Első fűtés: megperzselt por szaga.
Meleg szobából nézem a holdfogyatkozást:
ahogy csúszó karéjban lassan fölfalja a
terjedő vörös árnyék a csontszín villogást.

Szeles éjjel után reggel merő dió
a kert, diólevél zöld-sárga mozaikja
tömi el a csatornát. A gravitáció
megránt egy pórázt, és elindul újra vissza

mind, amit fölfelé húzott a nap
mágnese, most kopogva és lebegve
igyekszik lefelé. Ami csak kiszakadt
egymásból, most törekszik újra egybe

puha keblén a sárnak, ahol majd az esőben
maguk is sűrű sárrá feketednek.
Amikor a jövő vonzása már erőtlen,
mágnesként kezd el vonzani a kezdet.

 Párbeszéd az időről 

A: A múltnak sosincs vége. A jelen
- az is a múlt, álöltözetben.
Rozsdás lavór a még levéltelen
bodzabokor tövében, vizes böjti szelekben
fölszárnyaló papírzacskó, az égbe
kapaszkodva az ágak fekete szövedéke,
földmélyi ikreik, a gyökerek lenn -
ugyanaz a tavasz tíz éve, negyven éve:
soha nem múlik el, amit szerettem.

B: De az idő, mint nyaktiló, lesújt.
Múlt és jelen közt ott a vérben
sikló penge. A póló, amit a szél lefújt,
s most ott hever az orgonabokor tövében,
nem röppen vissza a kötélre újra.
S ha valaki cigarettára gyújt a
szivárgó gázcső közelében,
a lángoló jelenből nincs visszaút a múltba,
két külön kontinens a „már nem” és a „még nem”.

A: Ahogy az akna negyven éven át
ott vár a sűrű gazban
a kézre, mely kioldja lelkét, a robbanást,
ahogy a holt tavasz kísért az új tavaszban,
jéglapba zárva évtizedeket
kivár a gyűlölet, a szeretet,
amíg új kés sajog a régi sebben:
soha nem múlik el a szeretet,
ahogy nem múlik el a gyűlölet sem.

B. Sötét hernyók a porban, mint rég: dióvirág.
De ez nem az a por, és nem az a diófa.
A pók, amelyik itt rohan le-föl a kád
falán, meg amelyik lefolyt a lefolyóba,
ugyanolyan, de nem ugyanaz mégse.
Halott anyád a gének semmilyen cselvetése
nem hozza vissza, legfeljebb az álom.
Amit egynek mutat az érzések sötétje,
idegen és sokféle napvilágon.

A: De ami napvilágnál idegen,
ott vár rád a sötétben, öröktől ismerősen.
Kinn habzik, elforr az idő, de benn
valami nem bír megváltozni mégsem
soha. A vénkor udvara felett
a gyermekkor holdja mind fényesebb,
nincs is jelen, csak múlt álöltözetben:
soha nem gyógyul be a régi seb.
Azt szeretem, akit mindig szerettem.

 Dal az időről 

Fésű földben, karóra víz alatt,
madártetem a hóban...
Száz év előtti karácsonyi lap
a bombatalálat érte fiókban.
Fényképcsomag: aki már nincs sehol,
vízparton áll, gyerek fölé hajol,
sötét haja lobog a nyári szélben.
Szilánkok egy ház romjai alól,
amely leégett az idő tüzében.

Fakó zseblámpafény erőlködik,
hogy kimentsen az éjből valamit.
Kölcsön-létre lobbantsa, ami nincs.
A múlt kihamvadt évtizedeit
villantaná törött tükördarab.
Ahogy a kő fölött beforr a hab,
ahogy a gyűrű szétfut a hangtalan vízen -
a végén ránctalan nemlét marad,
mintha sosem lett volna semmi sem.

Több mint 200 év

Egy vers a 19. század második feléből:

Reviczky Gyula
Magamról

Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszuságod;
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát;
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod, ég,
Csak hiúság, búborék.
Óh, pedig hány perczed, órád

Volt, midőn e sujtoló vád
Könnyeidben elviharzott
S kiderült rá szíved, arczod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed';
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta? ... Semmiség!

Nem tudod, mi nyomja szíved',
Semmiségek üdvezítnek.
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet,
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhitod,
S holnap küzdve élni jobb.

Ember! önző vágy vezérel.
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szived:
Nincs e földnél semmi szebb.

Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Mig, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe';
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.

Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod' búban éled;
S csak ha lelked' szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő sziv sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!

Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat.

És egy 21. századi, újhullámos kedvenc:

Kellerwessel Klaus
am mizu?

semmi különös, csak azt vettem észre magamon, hogy kezdek egyre könnyebben megnyílni az emberek előtt, bár még mindig azon görcsölök, hogy tényleg kíváncsiak-e rám, ezzel valószínűleg anyám kényszeres ragaszkodását akarom túlkompenzálni, aminek az eredete egy fontos személy elvesztése gyermekkorban, ami ahhoz vezet, hogy annyira retteg kapcsolatainak elvesztésétől, hogy elveszti minden kapcsolatát, ehhez hasonló paradox viselkedésminták rám is jellemzőek, például ha laza vagyok, nem görcsölök azon, hogy laza vagyok-e, és tényleg laza leszek, de ha görcsölök, hogy nyomorék vagyok, akkor nyomorék leszek, amitől meg még jobban görcsölök, és ez a két öngerjesztő hiedelem váltogatja magát percrőlpercre, néha még mondaton belül is, ez a borderline szindrómások kórtörténetében igen gyakori, és bár eddig a mániás depresszióra gyanakodtam, mégiscsak a borderline valószínűbb, ez megmagyarázná józsefattila iránti féktelen szimpátiámat is, de nem akarom túlságosan mélyreásni magam a dologban, ígyis betegesen sokat foglalkozok a lelki egészségemmel, a múltkor is majdnem bebeszéltem magamnak, hogy hipochonder vagyok, de tudatalatt ragaszkodom is valamilyen pszichés betegséghez, mert a társadalom belémverte azt a romantika zsenikultuszában gyökerező káros és megalapozatlan hiedelmet, miszerint minden művésznek kell valami idegbaj, és én művészként akarom definiálni magam, mert nem hiszem el, hogy a műveim nélkül is szerethető vagyok, ők a kezeim, amikkel megragadom a nép húsos tőgyét, és szeretetet facsarok ki belőle, ez valószínűleg kisgyerekkori figyelemhiányban gyökerezik, ami nem ritka apa nélkül felnőtt gyerekek esetében, ahogy apa nélkül felnőtt gyerekek sem ritkák a művészek között, de a műveim többségét meg se mutatom másoknak, bár végső soron, azért írom őket, hogy legyen mivel menőznöm, hogy hudeokos, hudezseni vagyok, de azt akarom, hogy anélkül olvassák el őket, hogy én azt akarjam, hogy elolvassák őket, de kit érdekelnek az olyan művek, amik csak önmagukról szólnak, ki akarna olyannal beszélgetni, aki csak arról beszél, hogy vele nem beszél senki, ellenszolgáltatást akarok nyújtani, nevelőapám füvetnyír, anyám főzmostakarít, öcsém a kutyát idomítja, én meg verem a faszom, nem akarom, hogy az irodalom is csak faszverés legyen, hasznos akarok lenni, de a művész akkor hasznos, ha önmaga, az az elvárás, hogy ne kövesse az elvárásokat, el kell találnia a közízlést, anélkül, hogy megcélozná, lazának kell lennie, anélkül, hogy akarná, ez is paradox, mint ahogy az is, hogy politizálni se merek, mert ha nem forradalmárkodunk elegen, akkor a rendszer megmarad, és megbünteti a forradalmárokat, de ha meg nem politizálok, akkor a forradalmárok nem lesznek elegen, és rábólintok egy olyan rendszerre, ahol ha politizálnék, meg lennék büntetve (segíts Viktor, szorongok!), de meg csajozni se tudok, mert azon pörög az agyam, hogy igenis tudok csajozni, más havi öthat lányt elhasznál, ha kap egy újat, örül, csóválja a farkát, majd fél órán belül szétcincálja, és napokig nyüszít a teteme fölött, én sosem leszek ilyen, mert ilyen akarok lenni, csak rányafogok fűrefára, hogy hátha valaki szánalomból egy laza pipa vagy valami, de én azt akarom, hogy anélkül akarjanak, hogy akarjam, hogy akarjanak, és nem merek hinni a szerencsében, mert mi van, ha nekem nincs, és nem azért mondják le a találkákat, mert egy gátlásos önző szar vagyok, hanem mert tényleg sürgősen be kell kötniük azt a tévékábelt, tényleg a haverjaikkal korcsolyáznak csütörtökön, az osztálytársaikkal pénteken, a bátyjukkal szombaton, vasárnap tényleg misén vannak, és az apjuk tényleg haldoklik, mi van, ha akármekkora hudeokos hudezseni vagyok is, sohasem lesz barátnőm, egy emberbe hétszer csapott a villám, mást a születésnapján robbantottak föl, én szüzen halok meg, nagyügy, de félek, hogy rosszul mérem fel a korlátaimat, és ez a félelem lekorlátoz, és bár egyre könnyebben nyílok meg az emberek előtt, de ha egy pillanatra is önmagamnak érzem magam, görcsölni kezdek azon, nehogy görcsölni kezdjek, annyira rettegek önmagam elvesztésétől, hogy elvesztem önmagam, de ezen is csak azért szorongok, mert szorongani akarok, a lelkibéke természetellenes, öngerjesztő hiedelmekbe és generációkig visszavezetett pszichés betegségekbe burkolózok, nehogy egy percre megnyugodjak, vers, tüntetés, tévékábel, mind csak ürügy arra, hogy átérezhessem a kínszenvedés kényelmét, mert annyi a világ, amennyit beletöltesz, magadat utálod másban, a csajodban is csak magad baszod, az egész világ csak az én félresikerült öndefiníciós kísérletem, minden, minden csak faszverés, egyébként megvagyok, veled?

Tom Phillips: A világ hülyéi

1. Az az idióta agyunk

kognitív tévedések:

1. mintázatfelismerő heurisztikák → illuzórikus korrelációk → rasszizmus; orvosok szerint telihold idején több baleset történik stb.
2. lehorgonyzási heurisztika: az első random infóhoz igazodunk (pl. dobókockából börtönbüntetés)
3. elérhetőségi heurisztika: a legkönnyebben eszünkbe jutó infó (l. média: több fűnyíróbaleset mint terrortámadás általi haláleset)
4. döntéstámogató torzítás: utálunk tévedni → tévhiteket megerősítő infók & csoportnyomás
5. társadalmi csapda (könyvelők tragédiája) v. negatív externália (az üzleti partnerek jól járnak, de egy vétlen harmadik fél nem, pl. környezetszennyező gyárak)

2. Szép kis környezet

(1) földművelés → letelepedés → vagyonegyenlőtlenség → hatalmaskodás → háborúk

+ a nem földművelők többet ettek, kevesebbet dolgoztak, egészségesebbek voltak

+ tájalakítás → Aral-tó kiszáradása a folyóeltérítések miatt, hogy gyapotot termesszenek a sivatagban → sót & ipari szennyező anyagokat a szél elvitte → légzőszervi és rákos betegségek

(2) ipar:

• folyók szennyezése → kigyulladó folyók USA-ban
• kínai elektromos hulladéktelep → talajba kerülő nehézfémtartalom
• csendes-óceáni szemétsziget mikroműanyag-szemcsékből és halászati felszerelésekből

3. Az élet utat tör magának

állattenyésztés → állandó fehérjeforrás + gyapjú a hidegben + trágya a földekre

betelepítések:

• angol herceg honvágya miatt brit nyulakat akart Ausztráliában → évtizedekig tartó nyúlinvázió
• afrikai Viktória-tóba nílusi sügér telepítése, hogy a halászok elégedettebbek legyenek → a sügérek minden más fajt felzabáltak
• Mao Ce-tung verébpusztító hadjárata → sáskahadjárat → éhínség
• Amerikai Akklimatizációs Egyesület elnöke Shakespeare-rajongó volt, ezért minden egyes általa említett madárból kellett egy az USA-ba → a seregély kártevő a termőföldekre, az őshonos madarakra, és betegségeket terjeszt
• amerikai szürke mókus Angliában és Írországban leuralta az őshonos vörös mókust, ami a kihalás szélére került

4. Kövesd a vezért!

egyenlőtlenség → elit réteg kialakulása → uralkodás

• első kínai császár sorra meghódította és egyesítette a kínai királyságokat, de diktátor volt, és innentől csak a halhatatlanság elixírjét kereste, mígnem higanymérgezésben meg nem halt
• II. Lajos bajor király politizálás helyett mesekastélyokat építtetett
• Türkmenisztán több mint 20 évig uralkodó diktátora 2006-ig mindent magáról nevezett el, és random dolgokat betiltott, amiket ő nem szeretett

5. Népuralom

a demokrácia ugyanolyan balul tud elsülni, mint a diktatúrák, mert a vezetők a hatalomra kerülve mást tesznek, mint amit a népnek korábban ígértek, az emberek pedig hosszasan képesek támogatni őket (l. Hitler)

+ intézkedések:

• M. Thatcher fejadója
• amerikai szesztilalom → szervezett bűnözés felélénkülése
• Delhiben a kobrák megritkítására jutalom a kobrabőrökért → kobratenyésztés → jutalom eltörlése → kobrák szabadon eresztése
• Québecben az egyházak támogatásának duplája jár a mentálisan sérült gyerekek neveléséért → az árva gyerekeket pszichológiai betegnek minősítették
• 1989-ben Mexikóban páros/páratlan rendszám szerint kitiltották az autókat → az emberek 2 autót tartottak

6. Háború. Ajjaj! Hát az mire jó?

háborúk vannak, amióta csak falvakba tömörültünk

• 1625-ben az angoloknak elfogyott az élelmük, mire a spanyol helyszínre értek → kaja & pia feltankolása → berúgás és lődörgés → elsomfordálás
• Nepóleon és Hitler ugyanúgy belebukott Oroszország elfoglalásába, mert nem számoltak az orosz tél zordságával, amit az ellenség a saját oldalára fordított: az oroszok addig hátráltak és késleltették a nagy ütközeteket, amíg be nem köszöntött a tél
• 1943-ban Kiska szigetén akkora volt a köd, hogy az amerikai és kanadai csapatok nem vették észre, hogy nincs is ott az ellenséges japán csapat, csak egymásra lövöldöznek

7. Szupercsúcs gyarmatosítási buli

felfedezések és gyarmatosítások → mindig mindennek az lett a vége, hogy amit/akit ott találtak, azt kifosztották/legyilkolták

• az európai gyarmatosításnak több mint 10 millió halálos áldozata volt
• az amerikai kontinens kb. 90%-a halt meg erőszakos úton

8. Diplomáciai kalauz tökfejeknek és/vagy hivatalban lévő elnököknek

utazások és földrajzi felfedezések → még több háború, mert a diplomácia gyakran nem sikerült: tévesen ítélték meg egymás szándékait / a saját erejüket:

szívélyesen fogadtak elfoglalási szándékkal érkező csapatot

vs.

békés együttműködési ajánlat ellenére rátámadtak a világ akkori legnagyobb birodalmának embereire (Mongol Birodalom)

9. A technikai forradalom - szárnyalás vagy szarnyalás?

a tudományos felfedezések korszaka a 16. században kezdődött, de a tudósok is ugyanolyan védtelenek az 1. fejezetben leírt kognitív torzításokkal szemben, mint bárki más

• 1998-ban azért csapódott bele a Marsba egy NASA űrszonda, mert nem egyeztették a mértékegységeket
• a Science-ben 10 éven át publikálgattak a polivíz/szupervíz nevű folyadékról, ami valójában szennyezett víz volt
• a röntgensugarak német felfedezése után a franciák is nagyon akartak saját sugárzást → N-sugarak, amiket érdekes módon francia laborokon kívül soha senki nem reprodukált
• Galton: eugenika
• Liszenko szovjet agrártudós a genetikát elutasította, mert szerinte az túl individualista világnézethez vezet → a környezet módosításával akart változásokat elérni a növényekben → milliók éhhalála a használhatatlan termés miatt
• amerikai Thomas Midgley ólmozott benzinje évtizedekig uralta a piacot, miközben végig sejthető volt, hogy az ólom mérgező (ő fedezte fel a hajtógázok (CFC) vegyületét is, ami az ózonréteg elvékonyodásához vezetett, de erről legalább még nem tudtak akkoriban)

10. Süketen és vakon a jövőbe

az újdonságok hatásának megítélésében igen bénák vagyunk, pl. sok fegyver, Nobel dinamitjának feltalálása, a Wright-fivérek repülőjének kifejlesztése, a rádió megjelenése után is azt hitték, hogy ezekkel soha többé nem lesznek háborúk

11. Hogyan csesszük el a jövőt?

jelenlegi bénázásainkat valószínűleg ugyanúgy nem ismerjük fel, mialatt véghez visszük őket, mint ahogyan elődeink sem ismerték fel az övéiket; a 20-21. század legnagyobb baklövése minden bizonnyal a klímaváltozáshoz vezető emberi hozzájárulásunk tömkelege

Athenaeum Kiadó, 2020.

A ​testünk nem felejt

Valóban öröklött génállományunk határozza meg döntő mértékben sorsunk alakulását? Hazájában alapművé vált könyvében Joachim Bauer határozott nemmel válaszol a kérdésre.

A legfrissebb tudományos kutatási eredményeket felvonultatva bemutatja, hogy a gének kizárólag idegrendszeri közreműködéssel válhatnak aktívvá, így a külső behatások nemcsak idegrendszerünk finom struktúráiban idéznek elő változásokat, hanem a génjeink működését is szabályozzák. Életvitelünk és emberi kapcsolataink minősége ebből a szempontból roppant fontos, és rendkívüli jelentőségük van a gyermekkori élményeknek, mivel a stressz befolyásolja az agy fejlődését, a traumatikus tapasztalatok és az átélt erőszak pedig neurobiológiai lenyomatként raktározódhatnak el, ami később fellépő lelki vagy pszichoszomatikus problémák előidézője lehet. Ez a felismerés új távlatokat nyit a betegségek megértésében és még fontosabbá teszi a pszichoterápia alkalmazását a gyógyításukban.

Megőrzésre / megjegyzésre érdemes részletek a könyvből:

A depresszió "megmerevíti" a szívritmust, leszűkíti a pulzusszám tartományát, és enyhén magasabb, de rugalmatlanabb pumpálási frekvenciára kényszeríti a szívet. Ez azt jelenti, hogy a szív sem a megnövekedett terheléshez, sem pedig a nyugalmi időszakokhoz nem tud megfelelően alkalmazkodni. A depresszió által kiváltott szűkebb pulzustartománynak az az oka, hogy a depresszió állapotában az agy erősen meghúzza mindkét fentebb említett "gyeplőt" (a szimpatikus idegrendszer idegeit és a bolygóideget), amelyek a szívritmust irányítják.
(...)
A pulzustartomány (angolul: heart rate variability, HRV) szűkülése szívbetegeknél a szívinfarktus és a szívhalál legsúlyosabb kockázati tényezője és előfutára.

A kortizoltermelés minden reggel 4 és 6 óra között éri el a tetőpontját a stressztengely működése révén, amely 14 és 15 óra között ("szieszta") éri el a köztes mélypontját, majd 16 óra után eléri a második csúcsát, és éjjel jut nyugvópontra. Az egészséges szervezetben az immunrendszer alaptevékenysége éppen ennek ellenkezője: nemcsak a vérben jelen lévő védősejtek száma, hanem az immunrendszer jelzőmolekuláinak (a citokineknek) a nyugalmi termelése és a test hőmérséklete is megemelkedik a nap második felében, és éjfélkor éri el a mélypontját.

Bizonyos daganatok kockázatát azért növeli meg a depresszió, mert a krónikus stressz és depresszió alatti csökkent tumorelhárítás egyik fő oka a természetes ölősejtek számának akár 50%-ot is elérő csökkenése lehet.

A méregtelenítő enzimek teljesítőképessége nagyon eltér a népesség egészséges tagjai között, aminek genetikai (tehát öröklött) alapja van. A népesség több mint 30%-ánál a CYP450-enzimeknek közepesen csökkent, további 10%-ánál pedig szélsőségesen csökkent a teljesítőképességük. A népesség e 40%-ánál ennek megfelelően csökkent gyógyszer-toleranciát figyelhetünk meg.
(...)
Azok az emberek, akik az ún. "közepesen gyenge méregtelenítők" 30%-os csoportjába (a szakirodalomban: intermediate metabolizers) tartoznak, négyszer kisebb arányú méregtelenítésre képesek. A népesség e 30%-ának jóval kisebb adagokra van szükség bizonyos gyógyszerekből. Azok, akik a népesség 10%-ára rúgó ún. "gyengén méregtelenítők" csoportjába (a szakirodalomban: poor metabolizers) tartoznak, századannyi (!), tehát szélsőségesen lecsökkent méregtelenítő képességgel bírnak. Ezek az emberek bizonyos gyógyszerekből csak drasztikusan csökkentett adagokat kaphatnak, nehogy megmérgeződjenek a csökkent gyógyszer-kiválasztási képességük miatt.
(...)
A népesség kb. 2%-a tartozik a "nagyon erősen" méregtelenítők (szaknyelven: rapid metabolizers) közé. Az ő esetükben magasabb napi adagokra van szükség, de ők is egységes adagolásban részesülnek, ami oda vezet, hogy bizonyos gyógyszereknél az orvos és a beteg által remélt hatás teljes mértékben elmarad.

Több gyógyszer szedése esetén az egyik orvosság méregtelenítése és kiválasztása gátolhatja vagy akár fokozhatja valamelyik másikét.

Nagyon eltérő lehet, hogy az egyes embereknek mennyi "példányuk" van egy-egy génből (ez a jelenség az ún. copy number variation, CNV). Ez éreztetheti a hatását a betegségekre való fogékonyságban, de akár az élelmiszerek és a gyógyszerek feldolgozásában is. Egy gén "példányszáma" a stabilan öröklött tulajdonságok közé tartozik.

Az összes emberi betegségnek csupán 1-2 százalékát okozza genetikai mutáció vagy CNV. A 98 százalékra tehető többi betegségnél a gének jelentősége nem a DNS-szekvencia megváltoztatásában rejlik, hanem abban, hogy miként kapcsolják be vagy aktiválják (indukálják), illetve hogyan kapcsolják le vagy deaktiválják (reprimálják) őket a különböző tényezők.
(...)
Az egészség titka a betegségek nagy többségénél nem a gének szövegében, hanem a tevékenységük szabályozásában keresendő.

A DNS-szálon található géneket az aktiválja a sejt magjában, hogy transzkripciós faktorok kapcsolódnak a DNS "kapcsolóihoz", amelyek egy gén előtt találhatóak. Promoterszekvenciának nevezzük az ilyen DNS-kapcsolókat, amelyek közvetlenül szabályozzák az utánuk következő gén aktivitását. Ha a transzkripciós faktor egy megfelelő promoterszekvenciához kapcsolódik, akkor ez oda vezet, hogy az "utánakapcsolt" gén átíródik.

Hogyan veszítsünk el egy maratont?

Joel H. Cohen könyvéből a két kedvenc gondolatom az alábbi volt:

I. (68. oldal)

"SOSEM ÉLVEZTEM A FUTÁST.

Nem. Soha. Egyszer sem. Félszer sem. Még egy fél alkalom felében sem.

Élveztem a kora reggeli csendet, élveztem, hogy látom magamon a fejlődést. Élveztem, hogy egyre jobb kondiban vagyok, de sosem élveztem magát a mozgást, hogy egyik szőrös lábam a másik elé helyeztem. Soha. Tudom, hogy az emberek egy része, például a tarahumara indiánok is élvezik, én azonban sosem.

Hol volt a „futók eufóriája”, amelyről olvastam? Hol volt a sok endorfin, amelynek el kellett volna öntenie az agyam? Kerestem a gyakran emlegetett „futók gyönyörét", de ha ez valami drog, akkor én tuti absztinens vagyok.

Egyetlen dolog miatt tartottam ki mégis a futás mellett, méghozzá az egyetlen dolog miatt, amit valóban szerettem, és nem is kicsit: a futás elvégzése miatt. Imádtam, hogy éppen megvalósítok valamit, hogy sikerült elérnem valamit - ez volt az elvégzett teljesítmény érzése. Igen, a futók gyönyöre helyett saját gyönyöradagomat inkább a teljesítmény gyönyörének nevezhetjük. Ugyanaz a jóleső érzés ez, amelyet máshonnan is megkaphattam volna az életemben, például az autóm lemosása vagy az e-mail fiókom kitakarítása után. Megfogott az elégedettség, amelyet egy cél elérése adott, bármilyen apró legyen is az."

II. (216-217. oldal)

"A futótársadalom sznobjai (...) állítják, hogy négy óra fölött egyetlen időeredmény sem számít jónak, és azt is, hogy a hozzám hasonló lassú futók egyáltalán nem futók. Szemükben a négy óra fölötti időeredmény megsemmisíti a maraton lefutásának eszményét. A futótársadalom efféle tagjai egyenesen mérgesek Oprah-ra, amiért azt sugallta a tömegeknek, hogy rendben lévő dolog lefutni egy „lassú” maratont. Az igazat megvallva, elgondolkodtam e bigott futók érvelésén, majd hosszú gondolkodás után megfogalmaztam a válaszom. A rövid verzió: „Csesszétek meg!” A hosszabb verzió a következő:

A futás elitista nézete azt sugallja, hogy soha senkinek nem lenne szabad megtennie dolgokat, kivéve, ha a legmagasabb szinten tudja elvégezni. Mégis, miért gondolják, hogy egyáltalán engedni kell nekik a háromórás maratonfutást, miközben az elitatléták két óra alatt is le tudják futni a távot? Ki határozza meg, hol van az „elfogadható” szint? Mi a helyzet más sportokkal? Szabad egyáltalán golfoznia annak, aki száz ütésből sem viszi végig a pályát? Mi van azzal, aki jótékonysági munkát végez, de lassabban, mint mások - érdemes egyáltalán nekiállnia? Ha valaki megpróbálja hat hónap alatt letenni az alkoholt, csak az idejét pazarolja, mert valaki más öt hónap alatt is meg tudja tenni ugyanezt? Meg kell-e engedni nekem ezt a felsorolást a béna példáimmal, miközben valaki más (bárki más) sokkal jobbakat tudna mondani?

Kihívom bármelyik úgynevezett bigott futót, álljon ki egy maraton célvonalához, és mondja el a lassú futóknak, hogy az ő maratonjuk semmit sem ér. Állítom, hogy valójában pedig többet érnek. Ők ugyanis olyan emberek, mint például én is, akik sosem gondolták, hogy képesek lefutni egy maratont, mégis megtették. Nem arról van szó, hogy egy kicsit jobban sikerült megtenniük valamit, mint legutóbb; olyasmit tettek, amiről korábban azt gondolták, hogy lehetetlen."

Mindenki hazudik

Seth Stephens-Davidowitz, a Harvardon végzett közgazdász, a Google volt adattudósa, a New York Times rovatvezetője szerint az, amit az emberekről gondoltunk, nagyrészt totális tévedés. Hogy miért? Azért, mert az emberek hazudnak. Hazudnak a barátaiknak, a szeretőiknek, az orvosuknak, a közvélemény-kutatóknak - és önmaguknak is.

Csakhogy az internet korában már nem kell arra hagyatkoznunk, amit az emberek magukról mondanak! A keresőmotorok, a közösségi oldalak, a randi- és a pornóoldalak digitális aranybányák a Big Data kutatóinak. Valós képet adnak arról, mit gondolnak, mit akarnak, mit tesznek valójában az emberek. Ezekből az adatokból megtudjuk, milyenek is vagyunk mi ténylegesen - ami lehet vicces, de akár sokkoló is. Ám mindenképpen elgondolkodtató. Mert a Big Datától szinte mindent megtudhatunk az emberi természetről - feltéve, ha azt kérdezzük tőle, amit kell.

A könyvről írtam egy 15 perces összefoglalót, íme!

Előszó

A big data adatbányászat nagyon jól használható a nyilvánvaló tények alátámasztására (pl. a New York Knicks kosárlabda-csapat New Yorkban a legnépszerűbb), de ugyanilyen alkalmas a meglepő igazságok felderítésére is, csak jól kell tudni feltenni a kérdést, és a megfelelő adathalmazokat - és esetleg azok kombinációit - kell tudni kreatívan felhasználni ahhoz, hogy ilyeneket is kinyerjünk a töménytelen mennyiségű adatból. Például a legtöbb politikai elemző azt jósolta, Trumpnak nincs esélye, hiszen Obama idejében mindenki azt hangoztatta, választásában semmi szerepe nem volt a bőrszínnek, és ezért úgy tűnt, Amerikából eltűnt a rasszizmus. A Google-keresések azonban arról árulkodnak, hogy már akkor is és azóta is mindvégig jelen van a rasszizmus, sőt egészen agresszív formában, csak éppen az ilyesmit, továbbá a választások előtti felméréseken a pártpreferenciát az emberek jellemzően eltitkolják, elferdítik. Sokan értetlenül álltak azelőtt, hogy Trump képes volt nyerni, de ha ismerték volna a Google Trends adatait, akkor ebben semmi meglepő nem lett volna számukra, hiszen számos előjele volt a fölényének.

1. Ösztönös "félreérzéseink"

Az ember a mindennapi élete során is számtalan adattudósi munkát elvégez (pl. viselkedésük alapján kiismeri az embereket stb.), de ennek során könnyen vét hibákat. A legjellemzőbb ilyen hiba a saját tapasztalat túlértékelése (ha nekem bevált egy pasizási módszer, azt gondolom, mindenki másnak így kellene pasiznia) és a drámaiság eltúlzott hatása (a légi közlekedés veszélyesebbnek tűnik az autónál, mert a légi katasztrófáknak nagyobb szenzációjuk van, míg a rengeteg halálos autóbaleset senkit sem hoz lázba).

Ez utóbbin alapuló általános tévhit az is, hogy az NBA ligájába jellemzően a szegény sorsból érkező fekete fiatalok kerülnek be, mert nekik a kosárlabdázás a felkapaszkodás kulcsa, azaz élet-halál kérdése. Ha azonban megvizsgáljuk a játékosok születési helyeit, továbbá egy szűk mintán utánanyomozunk a családi háttérnek, valamint - a Freakonomics-os közgazdász srácok felismerésére alapozva, miszerint az alacsony státuszúak hajlamosak különleges neveket adni gyerekeiknek, míg a felsőbb réteg a konvencionális keresztneveket preferálja - kiszámoljuk az NBA játékosok nevének arányait, mindhárom forrás abba az irányba mutat, hogy - mint mindenben - itt is a jó családi háttér vezet előnyhöz. Ennek legtipikusabb példája Michael Jordan, akinek az egész családja arra tette fel az életét, hogy a kis Michael bekerüljön az NBA-be. Csak éppen az ilyen esetek nem hangzatosak, hanem csak ennek ellenkezőjéről szokás mesélni az interjúkban. Ez utóbbira példa Lebron James. (Kettejük keresztneve itt is beszédes.)

A legmegbízhatóbb előrejelző azonban - mily meglepő! - a testmagasság. Az azonban tényleg meglepő, hogy milyen mértékben meghatározó: a szerző számításai szerint minden hüvelyk (2,5 cm) kb. megduplázza az NBA-be kerülés esélyét, bármilyen magasság esetén. Ez az exponenciális eloszlás okozza azt, hogy 183 cm alatt egy a kétmillióhoz az esélye az NBA karriernek, míg 213 cm felett minden ötödik férfi ott kosarazik.

2. Igaza volt-e Freudnak?

A big data módszernek köszönhetően olyan típusú adatokhoz is van hozzáférésünk, amiket eddig különböző okokból (akár logisztikai, akár annak magánjellege miatt) nem birtokoltunk. Ily módon végre tesztelhetővé vált Freud álmokról és elszólásokról alkotott elmélete is, mely szerint ezek a tudatalatti szexuális ösztönök megnyilvánulásai. Ebből kiderült, hogy a szexuális jellegű álomtartalmak (pl. banán mint fallikus szimbólum) pont ugyanolyan gyakorisággal bukkannak fel, mint amilyen gyakran a való életben találkoznak az adott dologgal az emberek (pl. amilyen gyakran banánt fogyasztanak). Ugyanígy, a billentyűzeten történő félreütések során a humán és a gépi hibázások pontosan ugyanolyan arányban vettek szexuális irányt (pl. stex helyett szex). Mindennek az az újszerűsége, hogy ezek az új típusú adatok - túl azon, hogy egyáltalán léteznek - őszinték, hiszen anonim módon és a tudtunk nélkül generáljuk őket, másrészt kis mintákat is könnyű elérni velük (pl. uborkával vs. paradicsommal álmodó nők).

3. Adatok újragondolva

Az új típusú adatok olyan tudáshoz juttatnak, ami korábban elérhetetlen volt. Ha ebből pénzt akarsz csinálni, akkor olyan területen kell újragondolva megközelítened az ott meglévő információkat, ahol jelenleg ósdi és nem hatékony módszerekkel dolgoznak. Például az amerikai munkanélküliségi adatok elképesztően lassan kerülnek nyilvánosságra, pedig a Google keresések korrelálnak a munkanélküliségi aránnyal (de nem ám a munkakereséssel kapcsolatos kulcskifejezések ugranak meg, hanem a pasziánsz és a pornó). Vagy ilyen például az influenzajárvány előrejelzése a rá jellemző tünetekre történő keresések alapján.

Ilyen újszerű adat volt, amikor XY szép lassan rájött, hogy a versenylovak családi származása helyett a belső szerveik mérete alapján érdemes válogatni közöttük, mert azok minél nagyobbak (különösen a bal szívkamra), annál többet hoznak a konyhára. Ehhez hasonlóan a borok árazása is megjósolható egyetlen egzakt matematikai képlettel, amiben a változók olyan időjárási adatok, mint a hőmérséklet és a csapadék mennyisége.

Szövegelemzéssel kideríthető az újságok politikai irányultsága, hiszen ugyanazt a jelenséget más-más szavakkal említik, negatív vagy pozitív eseményként tüntetik fel. Az USA egyetlen államként történő közfelfogásának története szintén jól kirajzolható a mentén, ahogy a többes számú hivatkozás szép lassan egyes számú hivatkozássá vált az idők folyamán. Ezekhez persze őszinte források kellenek, és a facebookos status update-ek tipikusan nem ilyenek. A Facebook szerint december 24. az év legboldogabb napja, de hát ki posztolná ki karácsony napján, hogy épp úgy érzi magát, mint a mosott szar?

A szöveges adattípus mellett egyre inkább hódít a kép alapú adathalmaz is. Ilyesmiből megvizsgálható, hogy az 1920-as évektől kezdve a fotótechnika elterjedésével párhuzamosan hogyan növekedett a mosolygás szintje az iskolai tablóképeken. Az űrfelvételek alapján pedig az éjjeli kivilágítás mértéke alapján olyan országok GDP-jéről is képet kaphatunk, ahonnan más úton nincsenek információink.

4. Digitális igazságszérum

Mivel jó benyomást akarunk tenni másokra, még a vadidegenekre is, ezért hazudunk a közvélemény-kutatóknak is. Minél személytelenebb a légkör, annál őszintébb a válasz, ezért az internet ígéretes terep. Sőt, ezen belül is a Google keresések azért ideálisak, mert belső ösztönzésből fakadnak: ha van egy eltitkolni vágyott tulajdonságom, semmi okom rá, hogy bárkinek is valljak róla, de egyedül a Google előtt üldögélve kiélhetem az ebből fakadó kíváncsiságomat (pl. rasszista viccek, betegségtünetek felkeresésével). Sőt, ezek a keresések általában megelőzik az önmagunknak tett vallomást, így úgymond a Google kereséseink felülírják az önáltatást is (pl. talán nem nyilvánítom rasszistának magam vagy nem érzem depressziósnak magam, miközben elég nyilvánvalóan rasszista/depressziós ténykedést végzek a neten). A legjobb példa erre a politikai szavazáson történő részvétel előrejelzése: bárki bármit is gondol magáról, a legmegbízhatóbban az vetíti előre, ki megy el szavazni, hogy előtte végzett-e ilyen irányú Google-kereséseket.

Gyakran éri az internetet a filter bubble vádja, de valójában nem igaz, hogy az internet szegregál, sőt sokkal nagyobb eséllyel botlunk tőlünk különböző emberekbe a neten, mint a családunkban vagy a barátaink között vagy a munkahelyünkön vagy a szomszédaink társaságában. Ennek az az oka, hogy jellemzően mindenki ugyanazokat a piacvezető hírportálokat követi, és a szélsőséges weboldalakra csak a netes forgalom kis töredéke jut el, sőt a témában igazán érdekeltek szándékosan felkeresik az ellentétes nézetet képviselő oldalakat is (akár tájékozódás, akár trollkodás céljából). A Facebookon ráadásul több emberrel állunk kapcsolatban, mint a való életben, ezért a tőlünk merőben különböző ismerőseink által megosztott tartalmak is bekopogtatnak hozzánk olykor-olykor. (Én eddig filter bubble-hívő voltam, de most inkább úgy érzem, annak működéséhez aktív részvétel kell, például ha csak Facebook algoritmusok mentén éled az információszerző életedet ahelyett, hogy te magad keresnéd fel az egyes hírportálokat, vagy ha például szándékosan elhallgattatod a tőled különböző véleményeket unfollow gombokkal és ismerős-letiltásokkal.)

A Google-keresések jobban tükrözik az igazságot a hivatalos adatoknál, mert a Google nem szűri ki a hiányzó adatokat, a fekete piacot. A gazdasági válság idejében például számítani lehetett a gyermekbántalmazás növekedésére, ám a kormányzati adatok ennek ellentmondtak. Ugyanakkor az ilyen irányú Google-keresések és a - kötelezően bejelentendő - gyermekbántalmazásból eredő halálesetek száma növekedett. A valóságban tehát valóban nőtt a gyermekbántalmazások száma, csakhogy ezek - akár a hivatali dolgozók kirúgása és a rendszer ebből eredő leterheltsége miatt - ezek híre nem jutott el a hivatalokig. Hasonló történt az abortusz-törvények szigorítása után is: csökkent a hivatalosan bejelentett abortuszok száma, ugyanakkor csökkent a terhességek száma is, miközben nőtt az alternatív magzatelhajtási módszerekre történő Google-keresések száma.

Mindezekkel szemben a Facebook megosztások és lájkolások a legmegbízhatatlanabb online adatok. Hogy miért? Mert az egész a rólunk alkotott kép kiretusálásáról szól. Az azonos példányszámban eladott és azonos mennyiségű Google-keresést begyűjtő értelmiségi magazin és bulvár pletykalap közül az előbbinek például 27-szer több lájkolója van a Facebookon. A női Facebook-posztokban a leggyakoribb férj jelzők a "legjobb", a "legszuperebb", az "olyan cukiii", miközben a Google-keresésekben a férjek leginkább "gyökerek", "idegesítően" és "aljasak". A Facebook a vetítésről szól, a Google az őszinte kíváncsiságunkról árulkodik.

5. Zoomoljunk rá!

Egy kép annál élesebb, minél több pixelből áll. Ugyanígy egy felmérés is annál pontosabb, minél nagyobb adatbázis áll mögötte. A digitális adatforrásoknak igen nagy előnyük, hogy olyan méretű adathalmazt képesek szállítani, amire semmilyen nagyívű offline felmérés nem képes. Egy óriási méretű adathalmaz pedig lehetővé teszi, hogy kisebb szegmenseit lehessen vizsgálni, rá lehessen zoomolni egy-egy földrajzi területre vagy idői ablakra vagy életkori csoportra. Például az USÁ-ban nincs nagy esély arra, hogy a szegény szülők gyermeke meggazdagodjon, erre Kanada vagy Dánia sokkal alkalmasabb, ellenben Kalifornia vagy Washington DC már egész jó terep hozzá.

Erre alapozott reform módszer az alteregó-kutatás például a baseballban: minden játékos összes statisztikai adata alapján hozzá kapcsolódik 20 másik játékos, akik az aktuális időpillanatban a leginkább hasonlítanak hozzá, és az ő pályafutásuk alapján előre lehet vetíteni, mi várható az adott játékostól. Ez a módszer sokkal jobb a sportok konzervatív nézetével szemben, miszerint amit a játékos az elmúlt 1-2 évben nyújtott, az várható tőle a következő években is. A könyv egy példája szerint igenis érdemes volt bizalmat szavazni és kivárni egy olyan baseball játékos nagy visszatérését, aki kezdeti berobbanása után 1-2 évre jelentősen visszaesett a teljesítményében, majd a sportág egyik leghíresebb játékosa vált belőle (btw. az ilyen nem mindennapi karrier-mintázatok jellemzően doppinghasználatot, majd 1-2 éves leállást, majd újbóli doppingolást tükröznek, de ez mellékszál). Ilyen algoritmust használ az Amazon, a Netflix, a Pandora is.

6. Labor az egész világ

A megfigyelések csak korrelációkat tudnak visszaadni, de az oksági összefüggések feltárásához kísérletekre van szükség. A big data terében a kísérleteket az A/B tesztek képviselik, amelyek baromi olcsón és baromi gyorsan és baromi egyszerű logisztikai megvalósítással képesek óriási adathalmazt nyújtani. A Google hirdetési rendszerének design-változásai és a hírportálok szalagcímei a profitnövelés érdekében, a Facebook algoritmusai a userek általi addikció reményében, a politikai kampányoldalak a toborzás céljából alkalmazzák ezt a módszert.

A való élet is kínál retrospektív A/B tesztelési lehetőségeket. Az amerikai foci döntőjének reklámidői például már akkor el vannak adva, amikor még nem lehet tudni, kik játsszák a döntőt, pedig a két döntős csapat városában nyilvánvalóan többen nézik majd a meccset, mint máshol. Így meg lehet vizsgálni, mennyire hatékonyak a tévéreklámok. E szerint egy-egy mozielőzetes reklámja, ami kb. 3 millió dollárba kerül, több mint 8 milliót hoz a konyhára. Az ún. regressziós diszkontinuitás elemzése az, amikor egy folytonos változóban mesterségesen generálunk egy küszöbértéket, amivel kettéválasztjuk a résztvevőket. Ilyen küszöb például a felvételi ponthatár, ami felett az épp hogy bejutottak és ami alatt az épp hogy lecsúszottak állnak, azaz akik között a valóságban nincs akkora képesség- vagy teljesítménybeli különbség, mint amennyire differenciálja a sorsukat a felvételi napján nyújtott teljesítményük. Ezzel a módszerrel vált világossá, hogy a nagyjából azonos képességű diákok a felnőtt életükben is nagyjából azonos életszínvonalon fognak élni, hiába jár az egyikük nívós iskolába, míg a másik csak egy középszerűbe. Az elit iskolák előnye túl van hangsúlyozva, amire az ad alapot, hogy az országelső diákok felfelé húzzák a tanulmányi átlagot, majd felnőttként a kereseti átlagot.

7-8. Big data: vigyázat, törékeny!

A big data esetében gyakran rengeteg változóval lehet dolgozni. Ha ezek nincsenek okosan megszűrve, ha a kérdés túl tág, akkor már csak véletlenül is kibukik valami szignifikáns eredmény. (Ez egyébként a kommersz, offline kutatásoknál is így van, csak itt ugye hatványozottan, mivel irtózatos méretű adatbázisból indul ki.) Épp ezért halott remény a big datára alapozva megjósolni a tőzsdepiaci változásokat vagy kiemelni az emberi intelligencia genetikai hátterét: az efféle túl sok változós és túl komplex rendszerekben ilyen nyitott kérdésre nem kapható érdemi válasz, maximum valami véletlenül becsúszott kamu korreláció.

A big datát olykor kiegészíti egy-egy small data elemzés, mert előfordul, hogy nem vagy nemcsak a számszerűsíthető tények a fontosak egy kérdésben. A tanárminősítés például szinte kizárólag a diákok által elért teszteredményeken alapszik, ezért nem ritka, hogy a tanárok elsődlegesen erre gyúrnak rá az órákon, sőt előfordul, hogy csalnak is a felméréseken. A teszteket érdemes lenne kiegészíteni osztálylátogatásokkal, ami persze nem olyan tömeges méretű kvantitatív adat, mint a rengeteg teszteredmény, de más aspektusból is képes megragadni a tanárok kvalitásait.

A big data vállalatok általi felhasználása a szerző szerint egy csomó etikai aggályt szül, mert az online viselkedésünk alapján diszkriminálhatnak bennünket a cégek tetszésük szerint. Kiderült például, hogy aki hitelkérelmében ígérget és istent emlegeti, az sokkal nagyobb eséllyel megy csődbe, míg aki pénzügyekben jártas szakszavakkal kommunikál, az sanszosan törlesztőképes marad mindvégig. A különböző Facebook csoportok erősen korrelálnak az IQ-val, amivel a munkaadók kiszűrhetik az állásra jelentkezők közül a kevésbé potenciális jelölteket. Alteregó-kereséssel a cégek személyre szabottan magasabb árakat mutathatnak olyanoknak, akik valószínűleg drágábban is megvásárolják a termékeiket. (Én mindezt nem érzem nagy horderejű parának. Egyfelől eddig sem volt esélyegyenlőség semmilyen ügyintézés terén, nekem nem fáj, hogy a big data alkalmazásával a jövőben már nem üres előítéletekre, hanem valós összefüggésekre alapozzuk majd a skatulyázást, másfelől aki nem óhajtja, hogy online tevékenysége alapján diszkriminálják, az ne posztolgassa ki élete minden rezdülését publikusan.)

A big data kormányzati felhasználása is előremutató dolgokat szülhet, például ha egy adott régióban megugrik az öngyilkosság iránti érdeklődés vagy egy kisebbség iránti gyűlölet, akkor lehet társadalmi szintű lépéseket tenni (pl. segélyvonalak hirdetéseivel teleplakátolni a várost vagy kiemelt rendőri felügyeletet elrendelni az adott embercsoport közösségi helyszínei mellé). Ugyanakkor a szerző óva int attól, hogy a keresési adatokat egyéni szinten is felhasználhassák az állampolgárok ellen, egyrészt a magánélet védelme miatt, másrészt módszertani okokból is, hiszen egyetlen ember kereséséből (nem mintha ez big data lenne) korántsem vonhatóak le afféle következtetések, mint több tízezer vagy még több felhasználó online tevékenységéből.

Carlo Rovelli: Az idő rendje

Carlo Rovelli: Az idő rendje

Az idő forrásai c. fejezet

194-199. oldal

Az idő nekünk megszokott képéből indultunk ki: aszerint az idő az egész univerzumban egyenletesen és egyformán folyó valami, és az ő folyása közepette történnek meg a dolgok. Az egész világmindenségben egy jelen van, egyetlen „most”: az a valóság. A múlt rögzült, megtörtént, ugyanaz mindenkinek. A jövő nyitott, még meghatározatlan. A valóság a múltból halad a jelenen át a jövő felé, és a dolgok alakulásában lényegi aszimmetria van a múlt és a jövő között. Úgy gondoltuk, hogy ez a világ alapszerkezete.

Ez az ismerős kép azonban szétporladt: kiderült, hogy pusztán közelítő képe egy sokkal összetettebb valóságnak.

Nincs olyan jelen, amely közös lenne az egész univerzumban. Az események nem mind rendeződnek a múlt, a jelen és a jövő rendjébe: csak „részlegesen” rendezettek. A közelünkben van jelen, de olyasfajta „jelen” már nincs, amely egy távoli galaxisra is kiterjedne. A jelen lokális fogalom, nem globális.

A múlt és a jelen közötti különbség nincs benne a világ eseményeit szabályozó alapegyenletekben. Csakis abból a tényből eredeztethető, hogy a múltban a világ különös - a mi elmosódott látásunkkal különösnek látott - állapotban volt.

Az idő helyről helyre eltérő sebességgel folyik, aszerint hogy hol vagyunk és milyen sebességgel haladunk. Minél közelebb vagyunk egy nagy tömeghez vagy minél gyorsabban mozgunk, annál lassúbbá válik az idő. Két esemény között nincs egységes időtartam: a tartam sokféle lehet.

Az idő haladásának ütemét a gravitációs mező határozza meg: az valóságos létező, s megvan a maga dinamikája, ahogyan azt Einstein egyenletei leírják. Ha a kvantumhatásokat nem vesszük tekintetbe, akkor a teret és az időt hatalmas, bennünket is magába foglaló, rezgő kocsonyaként foghatjuk fel.

Csakhogy a világ bizony kvantumszerkezetű, és a téridő zselatinja is csak approximáció (megközelítés). A világ működésének alapszerkezetében nincs se tér, se idő: csak fizikai mennyiségeket egymásba alakító folyamatok vannak, s azoknak kiszámíthatjuk a valószínűségét meg a köztük lehetséges viszonyokat.

A ma általunk ismert legalapvetőbb szinten kevés dolog van tehát, ami a tapasztalatainkból ismert időre hasonlítana. Nincs külön „idő” változó, nincs különbség múlt és jelen között, nincs téridő. De ezen a szinten is felállíthatunk egyenleteket a világ leírására. Ezekben az egyenletekben a változók egymáshoz viszonyítva változnak. Ez nem „statikus” világ: nem afféle „tömbuniverzum”, ahol illuzórikus a változás: épp ellenkezőleg, ez egy eseményekből és nem dolgokból álló világ.

Ez volt az odaút egy idő nélküli univerzumba.

A visszaút kísérlet, erőfeszítés volt annak a megértésére, hogy ebből az idő nélküli világból hogyan bukkanhat fel a mi időérzékelésünk. Meglepő, hogy az idő nekünk ismerős vonatkozásának megjelenésében mi magunk is szerepet játszunk. A mi perspektívánkból - olyan teremtmények szempontjából tehát, akik a világnak csak egy parányi részét alkotják - a világ időben látszik folyni. A világgal való kölcsönhatásunk részleges, emiatt látjuk csak elmosódottan. Ezt az életlen látásmódot még a kvantumvilág meghatározatlansága is tetézi. Az ebből következő „nem tudás” egy sajátos változót hív létre, a termikus időt és a mi bizonytalanságunkat számszerűsítő entrópiáét.

A világnak talán egy olyan különleges részhalmazához tartozunk, amely sajátságos módon van kölcsönhatásban a fennmaradó résszel: úgy, hogy ez az entrópia alacsony a mi termikus időnk egyik irányában. Az idő irányultsága tehát valóságos, de perspektívából adódik: a világ entrópiája a mi szemünkkel nézve nő a magunk termikus idejében. Mi a dolgok megtörténtét látjuk, e szerint a változó szerint elrendezve; ezt a változót nevezzük egyszerűen csak „időnek”, és az entrópia növekedése különbözteti meg a szemünkben a múltat a jövőtől, az vezérli a kozmosz kibontakozását. Ez a létalapja a nyomoknak, a maradványoknak, a múlt emlékeinek. Mi, emberi lények az entrópia növekedésével járó nagyszabású történetnek a következményei vagyunk, és emlékezet, a nyomokra támaszkodó emlékezet tart össze bennünket. Mindegyikünk egy-egy egység, mert tükrözi a világot, mert egységes létezőkről alakítottunk ki képet magunkban a hozzánk hasonlókkal való kölcsönös együttműködésben, és mert ez a világ az emlékezet által egyesített szemlélete. Ebből születik meg az, amit az idő „folyásának” nevezünk. Az idő sodrát hallgatva ezt halljuk.

2017 toplistás filmjei

2017-ben mindössze az alábbi két filmet értékeltem 5/5-re:

2017 toplistás könyvei

2017-ben mindössze az alábbi három könyvet értékeltem 5/5-re:

Steiner Kristóf: Kristóf ​konyhája

108 mesélő recept - szenvedélyes szakácsoknak, kezdő konyhatündéreknek, vegánoknak, kísérletező kedvű nemvegánoknak és az összes barátomnak. Boldogan és büszkén adom át egy kötetben mindazt, ami nap mint nap sül a serpenyőimben és lobog a lábosaimban, izzanak bár a tűz felett Budapesten, Mükonoszon, Londonban, vagy Tel Avivban. Ez a könyv azért született, hogy megmutassa: főzni bizony bárki tud, és egy szempillantás alatt is lehet lenyűgözően finom, egészséges lakomákat rittyenteni. Mindezt érző lénynek boldogságot, békésséget, szabadságot, és jó étvágyat kívánok!

Szentesi Éva: Kardos ​Margit disszidál

Ez a könyv legalább annyira szól a férfiakról, mint a nőkről. Míg szereplői az emberi kapcsolatok szövevényességéről mesélnek, a háttérben megjelenik a gyermekkor, ahonnan az elbeszélő érkezik. Egy, a nyolcvanas években felnövő kislány, egy csapongó, bizonytalan, fiatal nő, egy elhagyott feleség, egy szerető, egy takarítónő és négy férfi, akik körül ezeknek a nőknek az élete forog: novellákra szétbontva és összefűzve. Pontosan úgy, ahogy az élet bontja szét és fűzi össze az emberi kapcsolatokat.
Szentesi Éva 2011-ben kezdte el írni Rúzs és Tükör című blogját, amelyben rövid feljegyzésekben mesélt arról, milyen szerelmeken, csalódásokon és megpróbáltatásokon keresztül vált felnőtt emberré - egy betegség árnyékában. Ez a novelláskötet a blog záróakkordja és koronája.

Dimitri Verhulst: Krisztus ​bevonulása Brüsszelbe

Európaiak vagyunk, hiába, identitásunk a zsidó-keresztény mitológiában gyökerezik, és még akkor is meghatározza a krisztusi tanítás, ha sokan egyébként fütyülünk rá. Jézus Krisztus itt él közöttünk, ezer alakban: mint bölcs prédikátor, igazságtevő apafigura; mint a manipulált tömegeknek való egyéni kiszolgáltatottság emblematikus alakja; mint szupersztár, rocksztár, punk, örök lázadó; mint Brian életének komor tükörképe; mint herceg, mint koldus, mint televíziós celeb. De vajon eljátszottunk-e már a gondolattal, hogy mi lenne, ha Krisztus újra feltámadna, és az apokalipszis lovasait türelemre intve még egyszer, utoljára eljönne, hogy szép kényelmesen körülnézzen itt nálunk, Európában? Akkor vajon mit látna? És mi hogyan látnánk magunkat az ő tekintete tükrében?

Ezzel a gondolattal játszik el legújabb kisregényében Dimitri Verhulst, a társadalmilag elkötelezett irodalom világsikerű belga fenegyereke.

Desierto

Itt a szemléletes példa, mennyire eltompíthat érzelmileg, ha folyton félelmetes filmeket nézel. :P

Én túlnyomórészt unalmas filmeket fogyasztok, abban az értelemben, hogy nem szoktam izgulni és főleg nem szoktam félni miattuk. Velem szemben Mac szinte kivétel nélkül csak horrorokat néz; igaz, ő sem fél miattuk, de a lényeg az, hogy hozzá van szokva az idegrendszere a feszültséghez. Emiatt ritkán mozizunk együtt, ám most mégis így történt, mert megtetszett a Desierto trailere, és ez még nála is megütötte a kalandot ígérő mércét.

A filmet én végigizgultam, ellenben ő unalmasnak érezte. Ez alapján inkább azoknak ajánlom, akik nem az akcióhoz, nem az életveszélyhez, nem a félelemhez vannak szokva. Viszont pluszban ajánlom, ha kedveled az USA déli államainak hangulatát, és mert a főgonosz színész (Jeffrey Dean Morgan) nagyon jól el van találva.

Még az is nagyon tetszett benne, hogy a főhős (Gael García Bernal) döntései az első pillanatban rendszerint hülyeségnek tűntek, majd pár másodperc múlva rájöttem, miért volt ez mégis jó ötlet, így a végére már egészen megbíztam az ítéleteiben, mert rájöttem, talpraesett fickó ő, csak egész másképp gondolkodik, mint én.



[spoiler on]
Én kifejezetten kedvelem a nem happy enddel végző történeteket, az utóbbi időkben azonban többször is előfordult, hogy happy endért drukkoltam, annak ellenére, hogy hosszú távon mégis jobban tetszett volna a film negatív végkimenetellel. Így volt ez a Desiertóval is: amikor az utolsó jelenetben a kiszáradt tómederben ballagott a két túlélő, végigparáztam, nehogy nekem lepuffantsa őket ott a nyílt téren egy újabb ámokfutó a távolból. Pár órával illetve egy éjszakai alvással később azonban már azt gondolom, történetként jobban tetszett volna, ha senki sem éli túl ezt a napot.
[spoiler off]

A kis herceg

Itt a link.

Animációs film, amely szöveghűen dolgozza bele az eredeti kis herceg történetet egy másik, modern történetbe. Nagyon tetszett a párhuzamos történetszerkesztés... egészen addig, amíg a film háromnegyedénél egy katyvasszá kutyulódott a dolog, hirtelen se füle se farka nem lett, és nem tetszett. Nagyon nem :-(

Szóval az eleje 5-ből 5 pont, a vége 5-ből 0 pont, összhatásra 5-ből 2 pont.

Mi lenne, ha a kis herceg nem tért volna haza a rózsájához? Elvette volna a kedvét a nyitottságtól, őszinteségtől és kíváncsiságtól a világban látott hamisság, a fölnőttek rideg világa? Vagy megmaradt volna annak az angyalnak, aki napfényt visz még a sivatagba is? Ki tudja. Az viszont biztos, hogy a pilótát egy életre megváltoztatta a találkozás. :-)

Erdős Virág: Mikor c. vers (részletek)

Ha majd minden kisbalázsnak
bealszik a
mamája
ha majd nem lesz erőszak az
együttélés
szabálya
(...)
ha majd nem lesz veszélyben a
vlsszaszólás
szabadsága
ha majd nem lesz akadály a
ruházatom
szakadtsága
(...)
ha majd nem a tartózkodá-
sunkkal fogunk
tüntetni
ha majd nem lesz egyszerűbb az
áldozatot
büntetni
(...)
ha majd nem lesz bagatell hogy
mi zajlik a
végeken
ha majd nem lesz menő dolog
babrálni a
tényeken
(...)
ha majd nem lesz elegáns a
másik felet
kitakarni
ha majd nem lesz nehéz ennyi
gyökér közül
kit akarni
(...)
ha majd nem lesz alku tárgya
minden jogos
járandóság
ha majd nem lesz nemzetmentő
taktika a
várandósság
(...)
ha majd nem lesz egyre cifrább
ez a cifra
nyomorúság
ha majd lesz itt vidámság is
nem csak mindig
szomorúság
(...)
lesz még egy kis
ez meg az de
amúgy minden
klappol
s ránk is vár egy hosszú
boldog
derékfájós
aggkor
akkor.

A vers Erdős Virág Ezt is el c. kötetének 62-69. oldalán jelent meg.

Maffiózók

The Sopranos. Egy 6 évados sorozat, amit az elmúlt hetekben néztünk végig Gáborral (ő már sokadszorra látta). A paradoxonok netovábbja. A sorozat, amiben nagyon sokszor hangzik el, hogy "tisztelet" és "család", és a sorozat, amiben családtagok beszélnek egymással úgy, ahogy az emberek még az ellenségeikkel sem beszélnek, és ahol senki nem tisztel senkit, ellenben úgy tesz, mintha tisztelne, mert úgy illik. A sorozat, amiben mindenki nagy ívben szarik arra, ki mit gondol róla, ám mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa a társadalmilag megszokott látszatot.

A rengeteg káromkodás miatt a sokadik évad már nagyon megterhelő volt. Nem kímélik egyébként a főszereplőket sem, kulcsemberek nyiffannak ki egyik pillanatról a másikra. A hozzám hasonló, nyomozós sorozatokon szocializálódótt tévénézőnek hamar feltűnik, hogy a Sopranos 6 évadában történt gyilkosságok kitennének 10 évadnyi helyszínelős sorozatot, ám itt soha egyetlen gyilkosságot sem derít fel a rendőrség. Ami azért gáz. Embereknek meg kell halniuk azért, mert homoszexuálisok, mert koccanásos baleset vétlen résztvevői lettek, mert elsütöttek valami rossz poént, és hasonló nyomós okokkal találkozhatunk. Az egyik fő-fő szereplőt azért öli meg puszta kézzel a főszereplő, mert az csalódást okozott neki. Továbbá mert attól félt, hogy az érintett fickó egyszercsak feladja őt az FBI-nak. Beteg.

Ja, igen, a főszereplő beteg. Pszichiáterhez jár. Mivel a pánikbetegsége csak az első évadban volt érdekes, ezért a további évadokban lett némi depressziója, paranoiája és egyebeke. A terapeuta egyébként kiváló kérdéseket tesz föl, szakmailag jó szűrőkön ment át a szöveg. Egyszer beszélt csak butaságokat, de már elfelejtettem, hogy milyen témában. Még az egzisztenciális pszichológia is szóba került, ezzel belopta magát a szívembe.

Még egy pozitívum. Nem vagyok egy nagy filmszakértő, nem szoktam olyan dolgokkal foglalkozni, mint vágás, kameraállás és hasonlók. Itt viszont feltűnt, hogy a jelenetek felépítése különbözik a "szokásostól", a feszültséget jól tartják fenn. Általában ha egy sorozatban valaki hosszú percekig csak azzal foglalkozik, hogy megteríti az asztalt a vacsorához, ott tutira történik valami. Eltöri az étkészletet, talál valami gyanús tárgyat, vagy akármit. Itt viszont tényleg csak megteríti az asztalt. Az elején nagyon zavart, hogy tényleg azt kell néznem, ahogy a csávó zoknit húz, tévét néz elalvás előtt, vagy egyéb, a cselekmény szempontjából irreleváns, hétköznapi dolgot végez. De meg lehet szokni.

És a végére hagytam azt, ami a legjobban tetszett a sorozatban, ez is a feszültségkeltéshez tartozik. Zseniálisan találták ki a nonverbális részeket. Amikor mondjuk egy vita után a szereplők visszatérnek a hétköznapi párbeszédeikhez, de egyikükben még mindig nem csillapodott le a harag. Bár úgy tesznek (fő a látszat!), mintha már megnyugodtak volna, de egy-egy pillantásuk, mozdulatuk, vagy épp az, hogy kicsit nagyobb szünetet hagynak, mielőtt válaszolnának, elárulja, hogy mit gondolnak. Az egyik kedvenc jelenetemben a férj totál megbántja az asszonyt, aki asszonyi kötelességből uralkodik magán, de együtt érzünk vele, és sejtjük, hogy mit gondolhat. Este a férj a hűtőben matat, vacsorázik, közben löki a sódert valami lényegtelen dologról. A kamera meg végig az asszonyt mutatja, ahogy elbújik a konyhai teendőkbe, törölget, pakolászik, közben kifejezéstelen arccal hallgatja a süketelést. Nem igazán lehet leírni, szóval azt a jelenetet nagyon jól kitalálták.

És ez a zene...

A közösségi média nagykönyve

A könyv kábé akkora százalékban szól a Facebookról, mint amennyire annak színe dominál a borítón, úgyhogy elsősorban azok számára lehet érdekes, akik ott óhajtanak érvényesülni (azaz manapság szinte mindenkinek, haha).

Online szolgáltatásokat nyújtó és non-profit weboldalakat működtető arcoknak (azaz például nekem) kevésbé hasznos, mintha materiális termékeket árusítanék webshopban vagy offline szolgáltatás promójához akarnám használni a szósöl médiát, de azért pár gondolatot így is megőrzésre hasznosnak találtam.

---

27. oldal:
Esettanulmány: amikor a szerző Balatonalmádi várost akarta népszerűsíteni, az oda látogató turisták Instagram fotóit osztogatta meg (nem derül ki, hol, valszeg FB-n). Mivel az emberek észrevették, hogy ha jó képeket tolnak Instagramra, az beválogatódhat a város oldalára, ezért egyre több fotót töltöttek fel és küldtek el személyesen neki. Ilyen esetben a legaktívabb embereket fel lehet kérni, hogy alkalomszerűen legyenek az oldal tudósítói.

33. oldal:
A véleményvezérek megtalálásához vezető út a következő:
1. a hangadók azonosítása (pl. TouchGraph segítségével vagy szubjektív megfigyelés útján); 2. a hangadók üzenettípusainak figyelése: milyen tartalmakat osztanak meg (képeket? videókat? újságcikkeket? esemény-részvételeket?); 3. a hangadók megosztási helyeinek feltérképezése: milyen blogokon és fórumok vannak jelen? ott milyen gyakorisággal posztolnak?; 4. hangadók motivációjának kiderítése: mi célból osztanak meg tartalmakat?
Ha ezek megvannak, fel lehet őket keresni együttműködési ajánlattal, vagy közvetve olyan tartalmakra tudjuk irányítani a figyelmüket, amikre ráharaphatnak.

81. oldal:
A blog címe minél rövidebb legyen, de mindenképpen maximum 55 karakter, ugyanis a Google találati listájában az 55. utáni karaktereket levágja a megjelenítő, sőt, állítólag a Google-helyezést is negatívan befolyásolja a túl hosszú cím.

101. oldal:
Pinteresten a kereshetőség és megtalálhatóság érdekében kiemelten fontos a címkék használata. Ha az oldalad sok fotót vagy képet tartalmaz, érdemes beleépítened a Pin it! gombot.

103. oldal:
Az Instagram az egyik legfiatalabb usereket tömörítő közösségi oldal. Ha a 30 és alatti korosztály a célcsoportod, feltétlen ott a helyed. A kép alapú jelenlét elsősorban imidzs-építő célra használható.

104. oldal:
A geolokációra épülő appokban (pl. Foursquare, Swarm) a szolgáltatók a becsekkolásokhoz special offer nevű kuponokat adhatnak, amivel vásárlásra ösztönözhetik az arra járókat (pl. ingyen kávé egy bárban, ingyen mosás egy apartmanban az ötödik napi bejelentkezés után). A hirdetések itt a telefon aktuális GPS-koordinátája körüli tetszőlegesen meghatározott sugarú körben jelennek meg.

109. oldal:
Érdemes összegyűjteni és fontossági sorrendbe állítani, milyen platformokon érdemes jelen lenned: blogok, wikik, videómegosztó oldalak, social network felületek, aukciós oldalak, geolokációs platformok, kiterjesztett valóság appok.

113. oldal:
Régen egy hagyományos vásárlás három lépésben zajlott: 1. szükséglet megjelenése; 2. első találkozás a termékkel az üzletben; 3. a használatba vétel megkezdése. Az internetes vásárlás korában ez a modell egy lépéssel kibővült, az első és a második közé ugyanis beékelődött az a folyamat, amikor a vásárló információkat gyűjt, értékeléseket olvasgat, összehasonlításokat végez, ismerősei és ismeretlen fórumozók között is kérdezősködik a neten. Ebben az új modellben a vásárlói visszajelzéseknek minden eddiginél jelentősebb szerepük van, különösen a nagyon jó és a nagyon rossz megítélésű termékek esetében.

114. oldal:
Az átlag magyar ember naponta 2500-3000 reklámimpulzussal találkozik: 255 TV spot, 350 óriásplakát, 177 sajtóhirdetés, 136 rádióreklám. A magyar lakosság több mint 80%-a aktív és mérsékelt reklámkerülő, ami gondolom, olyasmit jelent, hogy törekednek rá, de csak közepes szinten sikerül nekik.

128. oldal:
A közösségi média lehetőséget ad a userek véleményének azonnali és költséghatékony megismerésére. Te milyen kérdéseket tennél fel a fogyasztóidnak? Milyen témában lennének leghasznosabbak a gondolataik és tanácsaik? Egy új termék bevezetésénél? Vagy inkább új arculat létrehozásánál?

129. oldal:
A közösségi média tökéletes terep a fogyasztók informálására. Ha termékvideót készítesz, vagy egy posztban elmagyarázod egy szolgáltatásod egy szeletét, vagy kérdés-felelet formájában idézel a GyIK-ból, azzal nem csak felhívhatod a figyelmet egy-egy termékedre, de az ügyfélszolgálatod terhelése is csökken.

159. oldal:
Összecsatornázásnak hívják azt, amikor az elsődleges platformon megjelenő tartalom automatikusan megjelenik máshol is (a "máshol" neve másodlagos platform). A becsatornázás irányát az aktuális igények szabják meg, például egy gyors és rövid infókat közlő rendezvényen ez az irány inkább legyen Twitter >> Facebook, mintsem fordítva. Az összecsatornázás során érdemes összehangolni az egyes felületek sajátosságaiból adódó tartalmakat, azaz például ha van egy Facebook >> Twitter irányú becsatornázásod, akkor érdemes a FB posztjaidat 140 karakter alatt tartanod.

164. oldal:
Online kommunikációd hatékonyságának növelésére a következő szempontok mentén érdemes tesztelned az elérések számát: 1. posztolás különböző időpontokban; 2. posztolás különböző napokon; 3. különböző hashtagek használata; 4. napi posztok számának növelése vagy csökkentése; 5. linkrövidítések használata; 6. kommunikációs stílus módosítása; 7. új kommunikációs eszközök bevetése; 8. helyszín, emotikon vagy érzelem társítása a poszthoz alkalomszerűen.

189. oldal:
A "csak önnek, csak most" típusú ajánlatok már a múlté. Azok a kérdőmondatok viszont jól működnek online, amikre a user igennel vagy akarati igénnyel tud felelni, pl. egy könyv értékesítése esetén: "Neked már megvan?" vagy egy rendezvény esetén: "Te is ott leszel?", "Velünk tartasz?", "Te sem akarsz lemaradni?"

201. oldal:
Az irányadó posztmennyiség platformonként a következő: Facebook: 5-6 poszt hetente, Twitter: 10-12 poszt naponta, LinkedIn: 5 poszt hetente.

209. oldal:
Az elkötelezettség mérésének képlete:
lájk + hozzászólás + megosztás
----------------------------------- × 100 = napi elköteleződési ráta
             rajongók száma

210. oldal:
A Facebook hírfolyamról történő leiratkozások aránya jellemzően 5-10%. Ha nálad ennél nagyobb a csalódott követők száma, akkor a bejegyzéseid tartalma és/vagy mennyisége nem oké.

---

Jócskán volt azonban WTF élményem is. A szimplán értelmetlen mondatok mellett a legkínosabb az volt, amikor éppen a szöveg helyesírásáról szóló részben találtam bakikat. Az alábbi, tartalmi furcsaságok felett azonban nem siklottam el ilyen jóindulatúan:

175. oldal:
1. Mi a különbség a PPC (pay-per-click) és a CT (click-through) hirdetések között, ha mindkettőnek az a definíciója, hogy átkattintás számán alapul az elszámolás?
2. A definíciók alatt három bekezdéssel megjelenik a CPM (click-per-mille), amiről még itt sem derül ki, hogy micsoda. Oldalakkal később aztán tisztázódik, hogy ez az ezer megjelenésenként történő elszámolás, de elegánsabb lett volna ezt ott elmondani, ahol elsőként felbukkan.

243. oldal:
A panaszhatás elemzéséről készített ábrán a "mozgósító" típus definíciója hibás, helyesen az lett volna, hogy "erősen fejlesztő és nagyon veszélyes".

247. oldal:
A második bekezdésben azt ígéri, két példát ismertet, amiből a végére három lett, de inkább így, mint fordítva. A Vodafone-os példa azonban teljesen érthetetlen azok számára, akik nem ismerik a történteket vagy nem emlékeznek a körülményekre.

---

Összességében szerettem, és informatívabb volt, mint vártam: 4/5.
Köszi, Dani! ;]

Egy szerelmes vers története

Nem vagyok én egy nagy versolvasós alkat, de Háy János kötetéből az alábbi négy bizony tetszett.

Vad Kunság és Évszakok

A minap két természetfilmet néztem meg egymásutánban a Puskin moziban, mielőtt végleg lehúzták volna őket a műsorról.

Az első a Vad Kunság című magyar film volt, ami azért érdekelt, mert akartam látni a ténylegesen itt, körülöttünk élő állatvilág életét. Sokat ugyan nem tudtam meg róluk, de voltak benne nagyon szép jelenetek, és javarészt végig büszkén éreztem magam, hogy ilyet is tud csinálni a magyar filmipar. A legjobban az zavart benne, hogy túl gyakoriak voltak az epizódváltások, és rendszerint amikor már épp beleéltem magam egy állat életébe, annak a fejezetnek hirtelen vége lett, és áttértünk a következő kipipálandó pontra. Talán kevés volt a filmanyag, talán a rendező félt az untatástól, mindegy is, de én nem bántam volna, ha 20 perccel tovább tart, viszont nem hökkenek meg újra és újra azon, hogy nem tudom meg, mi lett egy-egy filmjelenet végkimenetele.



Egy különleges ebéd után következett az Évszakok című francia-német film, ami már az előzetes alapján is nívósabbnak látszott, és alapanyagát tekintve valóban óriási volt a különbség. Plusz előnye, hogy volt benne egy pici humor is, amit valószínűleg szintén a több tőke tett lehetővé annyiban, hogy egyszerűen többféle jelenet közül válogathatott a rendező. Amiatt viszont igen csalódott voltam, hogy az előzetes alapján én nagyobb ívű történetmesélésre számítottam, és ehelyett a film kilencven percének zöme az erdő hőskoráról szólt. Magyarán megmondva több jeget, kevesebb zöldet, de főleg használhatóbb tudást vártam tőle, amiket nem kaptam meg.



A két film után pedig leszakadt az égbolt Budapest felett.

A nélkülözhetetlen D-vitamin

Michael F. Holick könyvének kikölcsönzésére ez a blogposzt vett rá. A borítója és a fülszöveg valóban egy kicsit túl erőlködősre sikerült. Engem jobban meggyőznek a száraz tények, mint a nagy szavak, ezért ha Gitta nem hagyta volna jóvá a könyvet, biztosan én sem emeltem volna le a polcról.

Mivel engem amúgy is foglalkoztat a D-vitamin kérdés, már rég felszedtem magamra a gyakorlati alapokat, és hosszú ideje belőttem magamnak egy meghatározott D-vitamin pótlást táplálékkiegészítő formájában, de azért sejthető volt, hogy egy ilyen terjedelmű mű azért fog újat mondani, különösen elméleti téren. A könyv egyébként roppant olvasmányos és kicsit sem traktál bonyolult dolgokkal, szóval a lájtos ismeretterjesztő kategóriába sorolnám. Az egyetlen problémám az volt vele, hogy egy kicsit visszásnak éreztem, amikor lépten-nyomon a saját kutatásaira hivatkozott, de hát mit csináljon szerencsétlen Holick bácsi, ha egész életében a D-vitamint kutatta, és tényleg egy csomó felfedezést neki köszönhetünk. Csak az ember ugye nem ahhoz van szokva, hogy egyes szám első személyben olvasson kutatási eredményeket.

Jegyzeteltem is! Mivel azonban csak az engem érdeklő dolgokat körmöltem le, ez alapján nem érdemes megítélni az egész könyvet, mert az sokkal szerteágazóbb.

----------------------------------------------------------------------------------------

A D-vitamin valójában nem vitamin, hanem hormon, hiszen a test állítja elő:

UV-B sugárzás → D-previtamin + testhő → kész D-vitamin, ami azonnal a vérbe ürül.

Minél sötétebb a bőr, annál nehezebben termel D-vitamint, mert a színt adó melamin természetes fényvédőként működik. Emiatt a fekete bőrűeknek 2-10x annyi napsütésre lenne szükségük, ezért ők különösen veszélyeztetettek a D-vitamin hiányban, amennyiben magasabb szélességi körön élnek.

Aki a 33. szélességi fokon kívül él (Magyarország kb. 45°-on áll), az november és március között kábé egyáltalán nem képes természetes úton D-vitamint termelni, mert a nap sugarai ebben az időszakban olyan ferdén esnek a Föld felszínére, hogy az UV-B fotonok többségét elnyeli az ózonréteg.

Az UV-B nem hatol át az üvegen, az UV-A azonban igen.

A vérben keringő 25-hidroxi-D-vitamin – rövidebben 25(OH)D – felezési ideje 2-3 hét, ezért egyetlen ésszerű napozás hatása minimum 1-2 hétig tart. Ellenben az ételekkel vagy bogyókkal bejuttatott D-vitamin csak feleennyire hatékony, ez 1-2 hét alatt kiürül a szervezetből.

A közhiedelemmel ellentétben a D2 és a D3 ugyanolyan hatékony. A bőr D3-at termel. Mesterséges úton ezt gyapjúból, pontosabban lanolinból állítják elő, ezért vegánok számára jó alternatíva a D2, ami élesztőből készül.

D-vitamin szintmérés:
Amit mérnek, az a D-vitamin vérben keringő előanyaga, a 25(OH)D, ami a májban termelődik, és a vesében aktiválódik. Az aktivált D-vitamin az 1,25-D-vitamin névre hallgat, ami ezerszer kisebb koncentrációban van jelen a vérben. Az aktív forma felezési ideje mindössze 2-4 óra.

Kétféle mérés létezik:
- LCMSMS: külön vizsgálja a D2 és D3 szintet, de mivel az összesített érték számít, a kettőt elég összeadni

- radioimmunoassay: összesített eredményt ad

A vérben jelen lévő 25(OH)D nemzetközi mértékegysége a ng/ml, ehhez képest én nmol/l-ben kaptam meg az eredményemet, amit itt könnyen át lehet váltani.

A szerző ajánlása a következő:

- 0-20 ng/ml: kóros hiány

- 30-100 ng/ml: megfelelő

- 40-60 ng/ml: ideális, ami fölött már kimutatható a mindenféle rendellenességek kockázatának csökkenése

- 150 ng/ml felett: mérgezés tünetei előfordulhatnak

Nagy vonalakban ez annyit jelent, hogy egy átlagos, egészséges ember 13 év felett napi 1500-2000 NE-t szedjen. Ez az ajánlás kóros esetekben értelemszerűen eltérhet (pl. SM betegeknek szóló ajánlás 50-80 közé esik, mert minden plusz 4 ng/ml 12%-kal csökkenti a relapszusokat). A vér 25(OH)D szintje minden 100 NE D-vitamin elfogyasztása esetén 1 ng/ml-lel növekszik. A táplálékkiegészítők biztonságos felső határa 10 000 NE / nap.

Napozás:

Ha annyit napozol fürdőruhában, hogy az 24 óra múlva enyhe bőrpírt okoz, az kb. 15-20 000 NE-gel egyenértékű. Szaknyelven ezt a mennyiséget 1 MED-nek nevezik (minimális erythermás dózis). Ez fehér bőrűek számára kb. 10-15 perc júniusban, déltájban.

A napozószerek szinte teljesen meggátolják a szervezet D-vitamin előállítását: egy SPF8-as cucc 90%-kal, egy SPF15-ös 95%-kal, egy SPF30-as már 99%-kal csökkenti a napsugarak felhasználását. A felhők akár 50-70%-kal is csökkenthetik a D-vitamin szintézisét.

Szolárium:
Télen legalább heti egy szoláriumozással 40-60 ng/ml mérhető. A közepes és kis nyomású csövek azok, amelyek a napfényhez hasonló arányban bocsátanak ki UV-A és UV-B sugarakat (azaz 94-97,5% UV-A-t és 2,5-6% UV-B-t). A nagynyomású (kerek) lámpákat kerülni kell, mert abból nem profitálunk. A szolárium a trópusi napsütéssel egyenértékű ibolyántúli sugárzást bocsát ki.

Ne használd a gyártó által ajánlott idő 50%-ánál tovább! Az arc és az ajkak védelmére itt is érdemes odafigyelni.

A napfény (és a szolárium fénye) megsemmisíti a szervezetben keletkező D-vitamin felesleget, ezért napozástól sosem lehet D-vitamin mérgezést kapni. Fél éven át tartó, napi 10 000 NE alatt szintén nincs ok az aggodalomra.

A biológiai óra beállításához nem elég, ha a fény a szemet éri. Erre amúgy a kora délelőtti fény a legalkalmasabb. Csakhogy azonban ekkor nagyon kevés az UV-B sugárzás, ami messze nem elég egy nagy adag D-vitamin előállításához.

Aljas nyolcas

Túl vagyok Tarantino legújabb filmjén, ami sokak szemében uncsi és szar, szerintem azonban hangulatos és klassz. És az eredeti címe The Hateful Eight, magyarul pedig Aljas nyolcas. ;] Ja, és állítólag ez Tarantino 8. filmje, ami nem tudom, hogy jött ki, mert szerintem többedik. Viszont olyanoknak én sem ajánlanám, akik csak a nagyon akciódús filmeket kedvelik, mert ez most nem az a műfaj, felépítésében inkább Grindhouse-os, tehát sokak szemében uncsi és szar. Ja, és 3 órás, előre szólok.

2015 filmjei

2015-ben kereken 50 filmet láttam, de sajnos egyik sem lett ötcsillagos közülük. Az év fő projektje az volt számomra, hogy egy 16 darabból álló kultfilm listán végigmenjek, amiből 13-at teljesítettem. Ezek átlaga ötfokú skálán 2,7 lett. Megjegyzem, a Brian élete és A Gyűrűk ura c. állítólagos remekekbe is belekezdtem, de ezek kifogtak rajtam. A tanulság tehát az, hogy kultfilmeket nem érdemes csak azért nézni, mert azok felkapottak. Legalábbis ha nem csak az a célunk, hogy ezt a fajta tájékozottságot magunkba szippantsuk. Nem véletlenül nem fanyalodtam rájuk magamtól az elmúlt évek során. Hogy mégse kezdjem ilyen negatívan az új évet, elárulom, hogy a listáról Az élet szép tetszett messze legjobban.