Utóélet

Ma megnéztem moziban a magyar filmipar legfrissebb büszkeségét, amiről a szakértői kritikák igen ékesen szólnak. Ezek valamint a trailer alapján én sokkal jobbra számítottam, mint amit kaptam, de azért jócskán voltak benne olyan képek és jelenetek, amiket igencsak élveztem, továbbá a filmbeli karakterek nagyon jól ki vannak találva és nagyon profin el vannak játszva, a zenék pedig szintén ütős választások. A sztorin és az unalmasságon bukott meg nálam, sajnos ezek miatt csak 3/5, de nem venném el senki kedvét tőle, nézzétek meg, hátha másképp látjátok, vagy ha másért nem, akkor mert egy fiatal leányzó rendezte, vagy mert a benne pár másodpercre felbukkanó póni péceli származású.

Prince Avalanche

Ugye, milyen ígéretes az alábbi trailer?



Én kifejezetten kedvelem Paul Ruddot és Emile Hirscht egyaránt, ezért gondoltam, együtt egy ilyen természetközeli kontextusban szuperek lesznek, és noha ők azok is voltak, ezt a filmet senkinek nem ajánlom, mert rémesen unalmas. A trailer két és fél percébe belesűrítették az eseményeket, de ennél sokkal több nem is történik a teljes film másfél órája alatt. Lehet, hogy csak én nem voltam ráhangolódva, de még 4-5 részletre bontva is végig untam. Nem tudom, mi lett volna, ha egy ültő helyemben kellett volna végigszenvednem.

Crossing Over

Fogadjunk, neked sem sűrűn jut eszedbe, mennyire klassz hely Magyarország, különösen magyarként. Márpedig a Crossing Over (magyarul A szabadság határai) című film megtekintésével töltött közel két óra után nekem az első gondolatom az volt, hogy wow, de jó, hogy a hazámban élek, és nem vagyok egy kisebbség tagja.

A film cselekménye nem kettő és nem három, hanem tényleg sok szálon zajlik, egymástól teljesen különböző múltú személyek és családok sorsán keresztül belekóstoltatva az amerikai bevándorlók életébe, hangsúlyt fektetve a nemzeti identitásra és a beilleszkedés gyakorlati, bürokratikus nehézségeire. A trailer eléggé akciódúsra sikerült a komplett film arányaihoz képest, ennél sokkal csendesebb és drámaibb hangulatra kell berendezkedni. Elejétől a végéig boldog és szomorú egyaránt, mint az élet maga. Nem mellesleg Jim Sturgess játssza az egyik mellékszerepet a sok közül, és noha én alapvetően nyálcsorgatás céljából néztem meg, csak miatta nem ajánlanám, a film életszaga és a bennem kialakult új nézőpontok miatt azonban javaslom megtekintésre (nem mindenkinek, az intoleranciára és rasszizmusra hajlamos érdeklődők messze kerüljék el).

Take This Waltz

Lány vagy? Hosszú távú párkapcsolatban élsz? Vannak benne hullámvölgyek? (Nyilván igen, az élet nem egy lapos csík.) Netán kifelé kacsingatsz ebből az unalmas megbízhatóságból? Nézd meg ezt a filmet, szerintem tetszeni fog!



(SPOILER! Olyanokba ne menjünk bele, hogy ki az az őrült, aki képes lenne a szakácsként funkcionáló Seth Rogent lecserélni egy ilyen nyálképű bájgúnárra, viszont az élethelyzet bemutatása és annak valószerűen történő megjelenítése és Michelle Williams alakítása miatt figyelemre méltó film.)

Böseckendorf - Die Nacht in der ein Dorf verschwand

Egy falu a német-német határ keleti oldalán 1961 őszén, igaz történet, jó forgatókönyv, jó színészek, feszültség. Összeszorult gyomorral néztem végig, szuper volt. Sajnos nem találtam beágyazható trailert, de itt megnézhetitek.

Beasts of the Southern Wild

Ezt a filmet egy kolléganőm ajánlotta olyan kulcsszavakkal, mint amatőr szereplők, különösen szép képi világ, és a gyermeki lélek megrendítően pontos bemutatása. Aztán olvastam róla Bálint kritikáját*, ami megerősített abban, hogy muszáj lesz megnéznem. Megnéztem, és nem csalódtam. Szerintem nagyon szép film.

* Apró kiegészítés: eredeti nyelven viszonylag hamar kiderül, hogy a főszereplő gyerek kislány. "Once there was a Hushpuppy who lived with her Daddy in The Bathtub."

Anna Karenina

A könyv gimiben nem igazán érintett meg, felnőtt fejjel viszont nagyon. Kb. egy éve olvastam, így még viszonylag sok részletre emlékeztem, mikor megnéztük a filmet. Mivel mindig tudtam, mi fog történni, egészen más szemmel néztem, mintha maga a történet is újdonság lett volna. A képekre és a kreatív megoldásokra koncentráltam, azok pedig nagyon jól sikerültek. Szerintem zseniális, ahogy bepakolták a regény világát egy színházba; így sokkal inkább átjött az a nyomasztó érzés, hogy abban a közegben az, ami három ember magánügye lett volna, közüggyé vált. És szerintem képileg is sokat tett hozzá, egyedivé tette a filmet. Szóval szerintem ötből öt csillag, vagy nem tudom, mi lesz a skála ezen a blogon. Viszont azoknak az ismerőseimnek, akik nem olvasták a könyvet, nem tetszett a film, mert nem tudtak mit kezdeni a történettel. Úgyhogy előbb olvassátok, aztán nézzétek!