A hosszú menet

Mi is ez? Film- és könyvajánló blog. Akkor én most egyszerre teszem a kettőt, sőt, még egy pasit is ajánlok! ;)

Pont egy évvel ezelőtt akadtam a kezembe A hosszú menet című könyv, amiről annyit kell tudni, hogy a mai napig nem tisztázott, mennyi a valóságalapja. A történet: 1941 áprilisában hat rab egy lengyel lovassági tiszt (azaz az író) Slavomir Rawicz vezetésével megszökik egy szibériai munkatáborból. Hóval, faggyal, hőséggel, éhséggel és szomjúsággal dacolva menetelnek kilenc hónapon keresztül Szibérián, Mongólián, a Góbi sivatagon és Tibeten át Indiába. Az 5000 kilométeres út végére mindössze négyen maradnak életben. A könyv egyes állításait már megjelenésekor, 1955-ben is erős kétségekkel fogadták, de a 2006-ban megnyílt szovjet archívumok iratai több ponton is megingatják Rawicz állításait: nincs például adat arról, hogy a könyvben szereplő tábor valaha is létezett volna. A hat szökevényről hazájukban semmit se tudnak. Indiában nincs nyoma annak, hogy Rawicz valaha is ott járt volna. Mivel az író 2004-ben meghalt, sosem fogjuk megtudni, a valósággal szembeni változtatások szándékosak vagy csupán az emlékezetének csalásai, netán az egész könyv fikció.

Számomra a könyv közepes volt. Az eleje teljesen élethű, ezért még amikor egy kicsit hihetetlenebb események játszódtak, akkor is az volt az érzésem, fikció volta ellenére el tudom hinni, hogy efféle dolgok zajlottak a világban akkoriban. A második felében viszont elkezdtek olyasmik történni, amiktől elég Hollywood-érzésem támadt, ezzel párhuzamosan pedig kezdtem elveszíteni az érdeklődésemet. Az eleje iránti lelkesedésből a végére semmi nem maradt bennem, csak azt vártam, hogy vége legyen. Nagyon kár érte.
Ezután kiderült számomra, hogy a könyvből film is készült, de mivel ennek megtekintésére egy évet várnom kellett, a cselekmények folyását nem tudtam részletesen összevetni, csak a főbb események voltak a fejemben, amik nyilván stimmeltek a könyvhöz képest.

Mivel érdekelnek a szenvedős, gyaloglós, túlélős filmek, ezért a műfaj bejött, de ezen belül is megállja a helyét, nem vontatott, nincsenek túldramatizált snittek, nem túloztak el benne semmit. Ráadásul számomra igen sokat dobott a film értékén, hogy egy számomra eddig ismeretlen, Jim Sturgess nevű, a film forgatásának évében 32 éves fiatalember játszik benne, márpedig én nem csak hogy nem láttam, de eddig eszembe sem jutott, hogy lágeres-szenvedős-túlélős filmben jóképű fickó is felbukkanhat. Még a könyv olvasásakor sem cikázott át az agyamon. Valahogy az ilyen történetekben nem az ugrik be az ember lányának, mennyire nézhet ki jól a sínylődő főhős. Jim Sturgess egyébként színész mivoltának megfelelően alapjáraton sajnos elég szépfiú, de azért egy guglis kereséssel ki lehet fogni karakánabb fotókat is, lásd a mellékelt képet.

A női főszereplőt egyébként Saoirse Ronan játssza, aki 13 éves gyerekszínészből ért komoly szerepeket vállaló színésznővé. A Vágy és vezekléssel indította hollywoodi karrierjét, abban se rossz, de én a Hannában kedveltem meg őt igazán, ami az egyik kedvenc filmem, egyszer írhatnék is róla.